Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, egyetértesz?

Anyám erre mindig is azt mondta, hogy baromság. Habár gyerekem nincsen (18 vagyok), kisebb testvérekkel (8, 12 évesek + egy nagyobb, 20) egyet is értek vele, sosem értettem a másik oldalt.

A nagy gyerek, elmegy magától iskolába ha kell, haza is jön, nem kell cipelgetni. Nem kel fel éjszaka, ki tudja a saját igényeit elégíteni (tud magának összerakni egy szendvicset ha éhes, nem kell kísérgetni a mosdóba), tud maga után takarítani (kisebb-nagyobb unszolásokra).

Valóban, elkezd lázadni, de nekem egy dackorszak rosszabbnak tűnik. Kimarad éjszaka, telihányja a fürdőt részegen, szemtelen és visszapofázik, talán drágábbak az igényei (bár nem tudom, kisebbként már hónapokra előre összeszedtem mit akarok szülinapra/karácsonyra, most meg már gyakran nincs nagyon ötletem)

Nekem az az érzésem, hogy a nagy gyerek már szimplán nem olyan cuki, mint egy 4-5 éves, nem kompenzálja a faszságait a kis pofijával, ezért "nagyobb gond"

De mint mondtam, nincsen gyerekem, a tapasztalati oldal anyámtól jön, (annak ellenére is, hogy elég problémás lettem tinédzserkoromra) és én meg csak egyetértek vele.

Nektek mi a véleményetek, kíváncsi vagyok:)